temető nyilvántartás

Somogysárd temetőkataszter

Somogysárd címere

 Megkezdődött a Magyar Falu Program!

 Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már pályázhatnak a Magyar Falu Programban meghirdetett támogatásokra. A pályázatok 2022. február 8-ig nyújthatók be.
 A program keretében meghirdetett MFP-ÖTIF/2022 pályázati felhíváshoz kapcsolódóan a digitális temetői térképes és fényképes nyilvántartás elkészítését az Erda Kft. teljes körűen biztosítani tudja.

Új ortofotót készítettünk Somogysárd temetőnyilvántartásához 2.5cm terepi felbontással és megújítottuk a kezelőfelületet is.

A rendszer itt érhető el:  https://somogysard.erda.hu

Debreceni Militárium, Honvédtemető - Hősök Temetője

Debreceni Militárium, Honvédtemető - Hősök Temetője
 A sírkert emberemlékezet óta temető. Az 1849. augusztus 2-i ’Debreceni csata’ után szükségtemetőként vették igénybe. Ettől az időtől „Muszka temető”, majd Honvédtemető néven ismerte a városi közvélemény.
 A debreceni Életminőség Alapítvány „Debrecen nyugvó öröksége /NEA-E-12-0066/” program keretében 2012-ben kezdett hozzá a temető információinak térinformatikai feldolgozásához, és a szélesebb közönség elé tárásához. 2017-ben átvette a jogokat Debrecen Megyei Jogú Város, és a munka a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai és anyagi támogatásával, és az Őrváros Közalapítvány szakmai koordinálásával folytatódik.

Jászfényszaru Önkormányzatának webes térinformatikai rendszere


A munkák jelenleg is folyamatban vannak. Az önkormányzat ezt a rendszert alapvetően belső felhasználásra szánta ezért a lakosság felé minimális tartalom publikált.

Elkezdtük csinálni Jászfényszaru temetőinek webes katasztereit ami az önkormányzat rendszerébe integrálunk. Ehhez az...

Közzétette: Erda Kft. – 2017. április 10.

 

Fadd, temető

Fadd, temetőA temető korábbi publikációja a Szekszárdi Geodézia Kft. felmérése és fényképei alapján készült bemutató jelleggel 2007 -ben. 2019 júniusában átvettük tőlük a temető informatikai rendszerének karbantartását ás publikációját, amit a Centrál Geo Kft. által készített 3cm-es terepi felbontású ortofotó felhasználásával új alapokra helyeztünk.

Oldalak