III.3 A „nulladik évtől” a rezsim bukásáig


A Vörös khmerek több hónapon át húzódó ostrom után 1975. április 17-én foglalták el a fővárost, Phnompent.

Phnompen elfoglalása 1975-ben

11. sz. kép Phnompen elfoglalása 1975-ben

Az emberek kezdetben kitörő örömmel fogadták a tankokon vonuló „felszabadítókat” akiknek köszönhetően legalább Lon Noltól megszabadultak. Azt hitték ezzel vége a háborúnak. A mámor azonban nem tartott sokáig, a Vörös khmerek nem sokkal bevonulásuk után elkezdték evakuálni a lakosságot. Az embereknek azt mondták, hogy azért kell elhagyniuk otthonaikat, mert az amerikaiak bombázni fogják a fővárost, ez persze nyilvánvalóan nem volt igaz. Erre az emberek is rájöttek, ám akkor már késő volt. A Vörös khmerek saját történelmében ez a nap a „nulladik év” első napjaként vált elhíresülté.

Fiatal Vörös Khmer katonák

12. sz. kép Fiatal Vörös Khmer katonák

A katonák hangosbemondókkal járták a várost és felszólították az embereket, hogy csomagolják össze holmijukat, és induljanak a földekre. A városban eluralkodott a káosz, külföldi szervezetek, konzulátusok sorra zártak be, és hagyták el az országot. Sokan megpróbáltak bejutni a francia nagykövetség épületébe, hogy menedékjogot kérjenek, de csak néhányan jártak sikerrel. Alig két nap alatt Phnompen városa elnéptelenedett. A Vörös khmerek a falvakba vezényelték az embereket, hogy aztán a párt ideológiája szerint mindenki a mezőgazdaságban dolgozzon, függetlenül attól, hogy paraszt volt vagy értelmiségi.

Rizsföldeken dolgozó emberek

13. sz. kép Rizsföldeken dolgozó emberek

A többi város sem menekülhetett. Idővel Kambodzsa egész lakossága a földeken dolgozott. Az Angkar bezáratta a kórházakat, iskolákat, közintézményeket. Megszüntette a szórakozás minden formáját. A társadalmat két részre osztották, voltak az úgy nevezett „régi emberek”, akik már a Vörös khmereket megelőzően is földművelésből éltek, őket megbízhatónak nyilvánították és valamivel jobb ellátást kaptak, mint a másik csoport tagjai, akiket „új embernek” neveztek. Ők semmi jóra nem számíthattak. A Vörös khmerek egyik jelmondata így szólt: „Ha megtartunk benneteket, azzal nem nyerünk semmit; ha elpusztítunk titeket, azzal nem vesztünk semmit.”

A Demokratikus Kambodzsa megfosztotta az embereket önmaguktól, a családjuktól, tulajdonuktól, mindent elvett tőlük, amitől embernek érezhették magukat. Kambodzsában kezdetét vette Pol Pot sajátságos maoista-kommunista alapokon nyugvó agrárkommunista államának megteremtése.

A vezetés irreálisan magas termésátlagokat követelt, a falusi középvezetők saját bőrüket féltve rendre azt hazudták, hogy sikerült teljesíteni a tervet, és hogy elég terményt küldjenek be éheztették az embereket. Ezzel kezdetét vette egy ördögi kör, amelyben mindent meghamisítottak. A vezetés egy ponton rájött, hogy az emberek éhen hallnak, tehát valami nem stimmel. A politikai irányvonalban nem lehetett hiba, vagyis kizárólag szabotázsról lehet szó. Ki áll a szabotázs mögött? Az örök ellenség Vietnam az ügynökei útján. Ez a gondolkodás egy olyan spirált indított be, ami hamarosan teljes őrületbe torkolt. (O'Sullivan, S. 2012. 23:05-23:45)

Pol Pot annyira retteget a Vietnamiaktól, hogy elkezezte írtani a Kambodzsa határain belül élőket. Ez végül határ menti összecsapásokhoz vezetett, amik nem kímélték a civil lakosságot sem. Vietnam megelégelte ezt és ellentámadásba kezdett. 1979. január 7-én a Vörös khmerek feladták Phnompent, és a rezsim megbukott. Pol Pot megmaradt embereivel nyugat felé menekült és a thaiföldi dzsungelben húzta meg magát. Az elkövetkező húsz év során sikertelen gerillaharcot folytatva próbálta visszaszerezni hatalmát.

A Pol Poti rezsim bukása után, 1991 októberében aláírták a Párizsi békeszerződést, melynek értelmében átmenetileg az ENSZ kapta meg a hatalmat az országban. A fő cél a fegyverszünet fenntartása, a menekültek biztonságos hazatérésének lebonyolítása, a pártközeli lázadó csoportok lefegyverezése és a demokratikus választások megtartása volt. Az ENSZ tagjaként Magyarország is hozzájárult a kambodzsai béke megteremtéséhez. 129 magyar rendőr tizennégy hónapon át teljesített kint szolgálatot.

A választásokra 1993-ban került sor, melynek során a választásra jogosultak 90%-a nyilvánította ki véleményét. Ez határozott jele volt annak, hogy a khmer nép változtatni akar a dolgokon, és a Vörös khmerek után végre saját kezébe kívánja venni sorsának irányítását.